A jól tisztítható, pormentes ipari padozat követelményét általában – különböző szakkivitelező cégek által a betonaljzatra felhordott – REOKORR műgyanta bevonati rendszerekkel- elégítik ki.
A padlók, járófelületek mind az ipar és kereskedelem mind a háztartások területén az épületek leginkább igénybevett részei, ezért kiemelkedően fontos a megfelelő műszaki és esztétikai igényeket egyaránt kielégítő padlótípus kiválasztása.
Az aljzat védelmét szolgáló, elsősorban ipari célra kifejlesztett műgyanta bevonati rendszereink az évek során jelentős változásokon mentek keresztül és választékunk oly mértékben bővült, hogy manapság szinte minden aljzat típusra található gyorsan elkészíthető, tartós, esztétikus, hézagmentes bevonati vagy burkolati rendszer.
Cégünk munkatársai immár több mint két évtizede foglakoznak műgyantabevonatok és burkolatok készítésével, ápolásával, karbantartásával. Az évek során a választék bővülésével együtt ismerkedtek meg az új fejlesztésekkel, folyamatosan bővítve ismereteiket e területen. Szakértelmük a garancia, hogy Önök a legjobb megoldások között válogathassanak.
Ezen rövid ismertetőnkkel szeretnénk felkelteni figyelmüket a hagyományos felhasználási területek mellett olyan új alkalmazási lehetőségekre, amelyek a legfrissebb fejlesztések eredményei. Jelen füzetünket a közérthetőség érdekében népszerű formában fogalmaztuk meg.
A REOKORR betonpadló bevonati rendszer 1998-ban elnyerte a Gazdasági Minisztérium szakemberei által zsűrizett MÁRTA termék nagydíját.
Bemutatkozás
(írta: dr.Hirschberg Péter, Hirschberg Attila)
Az a felismerés, hogy a Vezúv vulkáni tufáinak porát mésszel és bizonyos adalékokkal keverve, víz hatására sőt víz alatt is megkeményedő kötőanyagot állítsanak elő, lehetővé tette a hatalmas római birodalom gigantikus építkezéseit, a mai szemmel is impozáns ivóvízhálózat létrehozását, vagy például olyan épületek létrehozását mint az I. században épült római Pantheon, melynek kupolája ebből az „ősbetonból” készült. A 43,5 m-es fesztávolságát 1500 évig nem sikerült felülmúlni, mind a mai napig teljes épségben megtekinthető.
Ezeknek az ún. hidraulikus kötőanyagoknak az alkalmazása a középkorban szinte teljesen feledésbe merült. A XVIII. században először Angliában és Franciaországban – összefüggésben az ipari forradalmakkal – kezdtek el ismét foglalkozni a cementtel és a betonnal, mint építőanyaggal. Az igazi fejlődés akkor indult meg, amikor is 1867-ben egy angol kőműves, Joseph Aspdin szabadalmaztatta a portlandcement előállításának technológiáját. A következő forradalmi lépés az volt, hogy Joseph Monier 1867-ben szabadalmat kapott vasbeton virágedények készítésére és korának kiemelkedő mérnökei felismerték, hogy a beton alacsony húzószilárdságának értékét a vaserősítés általi megnövelésével a statikai lehetőségek szinte korlátlanná válnak.
A II. Világháborút követő technológiai robbanás, elsősorban a méretek, tömegek, sebességek ugrásszerű növekedésével, a kemikáliák alkalmazásának általánossá válásával járt, így előtérbe helyezte azokat a szempontokat, hogy a beton tulajdonságait napjaink követelményeihez igazítsák, ill. olyan módszerek és anyagok kidolgozását, amelyekkel a beton tartós védelme biztosítható.
]]>